InnoPanel Kft

Árak

Házépítés árak

Ahogy két azonos ember, úgy, két azonos igény sincs. Nálunk az árajánlat adási folyamatot minden esetben megelőzi egy pontos igényfelmérés. Ennek keretében megismerjük az építtető házakkal kapcsolatos kívánalmait, ízlését, kéréseit és elvárásait. Kizárólag ezen információk birtokában tudunk pontos ajánlatot adni.
A legjobb, ha még a tervezés megkezdése előtt be tudunk kapcsolódni a munkába, így kivitelezői szemmel tudunk olyan javaslatokat tenni, ami a jobb vagy olcsóbb megoldást segíti.

A fentiek okán átlagos kivitelezési árakat nem tudunk megadni, viszont elmondható, hogy eddigi házainkat kulcsrakész kivitelezéssel bruttó 200.000,- Forintos, és 770.000,- Forintos négyzetméterenkénti ár között készítettük. Végösszeget befolyásoló tényező, hogy kizárólag a lakóhazak esetében tudunk 5% áfa mellett építeni. Minden más esetben 27%-os áfát kell megfizetnie magánszemély megrendelőinknek. Céges megrendeléseket az ÁFA törvény értelmében fordított áfásan számlázunk.
A házépítésben gondlkodóknak, 2024-ben 550 ezer forintos átlag négyzetméter árral érdemes számolniuk. Elmondható továbbá, hogy a 80 m2 alatti épületek építési költségei fajlagosan magasabbak, ugyanis kisebb területre oszlanak el a fix költségek. Ilyenek például a fürdőszoba, elektromos és gépészeti rendszerek költségei, e-napló vezetési költségek, fűtésrendszer, padlásfeljáró, kémény, közművek, stb. A teljesség igénye nélkül felsorolt tételek árának nagy része nem az alapterület függvénye, így ezek egy kisebb ház esetén, fajlagosan növelik az építési költségeket.

Autóbeállók, kerti építményeket, alacsonyabb funkciójú épületeket egyedi árazással vállalunk.

A 100 légköbméter alatti, főépület melletti, melléképület/iroda/műhely/egyéb funkciójú épület építése egyszerűbb folyamat, így ezen épületek esetén várható a legkedvezőbb építési költség.

A házak falszerkezeteihez minden esetben szárított, gyalult faanyagot használunk, ezzel biztosítható a méretpontosság, és a mérettartás. Tetőszerkezet, teraszszerkezet, és egyéb kiegészítő faszerkezetek esetén minősített, első osztályú fűrészárut használunk.

Vállalunk alacsonyabb készültségi fokú kivitelezést is, mely esetben a megrendelővel közösen határozzuk meg, hogy milyen folyamatokat szeretne ránk bízni.

Az amerikai pallóvázas házépítési rendszerben széleskörű tapasztalatunk, elméleti és gyakorlati tudásunk alakult ki, így a legnagyobb pontosság mellet tudjuk megvalósítani az építési folyamatokat. Árainkat úgy tudjuk a kiemelkedő minőség ellenére relatíve alacsonyan tartani, hogy az építéseket a legnagyobb fokú előre tervezés mellett, villámgyorsan valósítjuk meg.

Fontosnak tartjuk, hogy már az építés megkezdése előtt, és annak teljes ideje alatt, megrendelőink a lehető legtöbb információt kapják a folyamatokról. Ez nagyban hozzájárul a feszültségmentes projekt levezényléséhez.

Ha Ön is egy jó hangulatban zajló házépítést szeretne, ahol minden Önről szól, itt az ideje, hogy felkeressen minket!